Mitől lesz jó a jigfej?

Mitől lesz jó a jigfej?

Egy rendkívül hosszú és küzdelmes folyamatnak vagyok a végén, ami hihetetlen mennyiségű tapasztalatot rejt magában. Igazából, ha úgy vesszük, akkor termékfejlesztés, azonban vehetjük a jigfej tökélesítésének is. De mitől vagy miért lehet jó egy jigfej?



Ha valóban az elejétől szeretném kezdeni, akkor egészen az előző évezredbe kell visszamennem. Na jó, azért annyira nem, de az 1990 évek közepén kezdődött az egész, a gumihal megjelenésével. Akkoriban még volt a nagybetűs gumihal, és szinte valóban semmi más. Annyi variáció volt, hogy volt pár szín, de forma és méret csak egy. A jighorgok kapcsán sem volt túl sok variáció, bár ott azért volt némi mozgástér. 

Azután jöttek a tapasztalok, és persze érkezett pár új gumihal, illetve jighorog is, de még messze nem a mostani választék. Tapasztalatként pedig nagyon sok minden lerakódott, egyrészt egyre több volt a rontott kapás, ami annak is betudható volt, hogy egyre többen horgásztak plasztik csalival, és kezdett elmúlni az újdonság varázsa. Ami a legnagyobb problémánk volt akkoriban, hogy sok volt a lemaradt süllő között a kapitális példány. Ezt abból sejtettük, hogy a kisebb süllők természetesen gyorsan kifáradtak, kézbe kerültek, míg a keményebben küzdő halak legtöbbje lemaradt. Ráadásként pedig a jighorog ólomfején sokszor ott virított a süllő kapófog nyoma. Innentől kezdve nem véletlen a folyamatos keresgélés a megoldások irányába.



Voltak különböző kísérletezgetések, egyrészt öntöttünk más formájú ólomfejeket, de ezt mind meglévő horgokra. Aztán jöttek a pluszhorgos ötletek, ami kis hármashorgok a gumihal oldalába való megjelenései voltak, ezek azonban nem kínáltak igazi megoldást. Ráadásként volt pár horgász, aki visszaélt a helyzettel, így betiltották sok helyen a plusz horog használatát. Persze voltak még különböző kísérleteink a hatékonyság javítására, de ezek nagy része csak zsákutca volt. Hasonló próbálkozás volt brutál erős horog, ami nagyon vastag húsú horoggal járt, ráadásul nagy szakállal. 

Szerencsére azért sikerült valódi megoldásokba is beletrafálni. Ilyen a horog vastagságának és persze hegyének milyensége, vagy éppen a szakáll mérete. Szerintem a hegy milyenségének a kérdését, nem kell magyarázni, hiszen minél hegyesebb a horgunk annál könnyebben fog akadni. Azonban nem mindegy, hogy a tűhegyes horog után milyen vastag a szár, ha ez túl vastag, akkor lehet, hogy csak a horog hegye akad meg, ami vagy halvesztéshez vagy éppen a horog kihajlásához vezet. Ugyanis egy jó minőségű vékonyhúsú horgot, szinte képtelenség kiegyenesíteni, abban az esetben, ha az jól akad, vagyis a horog öböl tartja a halat. Ugyanez a helyzet a szakáll kérdésével, ha túlságosan vastag, akkor sokkal nagyobb sebet ejt, illetve lehet e miatt nem fog az akasztás ülni a hal szájában. A másik probléma a túl nagy horogszakállal, az, hogy a nagyobb sebben jobban mozog a horogszár, így jobban kitágulhat a horog ütötte seb, ami miatt minél hosszabb a fárasztás, annál nagyobb a halvesztés esélye.

Összegezve kellett egy vékony, tűhegyes horog, amelynek kicsi a szakálla, nem mellesleg pedig az anyagminősége is kiváló. Hosszas horogpróbák után végül eljutottunk a Maruto horgához, amely valódi megoldást kínált, a problémák megoldására. Azt gondolom, nem kell ecsetelgetni, hogy japán horogról van szó, amely alapanyagában és kivitelezésében is csúcsminőségű.



Megvolt tehát az alapanyag, de ez még kevés volt a tökéletes megoldáshoz, ott volt az ólomfejen hagyott kapófog kérdése, és persze erre megoldás keresése. No ez is sokszor feladta a leckét számunkra, ugyanis a miértre kellett elsőkét rájönnünk, bár a megoldás ott volt előttünk. Idővel, vagyis a tapasztalatok felhalmozódásával együtt az a kép alakult ki, hogy a kisebb, vagyis könnyebb jig fejeken kevesebbszer volt fognyom, innen szintén több variáció után rájöttünk, hogy a gömbfej átmérőjében van az a bizonyos megoldási lehetőség, vagyis, minél nagyobb az átmérő annál nagyobb a probléma lehetősége, megoldáskén egy hosszúkás forma kristályozódott ki, amely jó megoldásnak bizonyult. Lényege, hogy főleg a jobb süllők – a nagyobb szájüregük miatt – sokkal gyakrabban nyelik el teljesen a csalit, amit be is zárnak szorosan a szálukba, itt a bevágással nem csak a horgot kell a ragadozó szájába belerántanunk, hanem az ólomfejjel is kikell nyitnunk a száját a jobb akadás végett. Közvetlenül a fogak mögé nyelt ólomfejjel ezt nehéz megtenni, ekkor nyeli el a bevágás energiáját az ólomfej, ráadásul mivel felfelé rántjuk a jigfejet, így a fogaknak támaszkodott jigfej pont úgy billen, hogy a lehető legkisebb az esélye az akadásnál. 

Itt megoldásként egy hosszabb nyújtott jigfej került kialakításra, amelynek könnyebbek kirántható az ólom feje a süllő szájából, így már jobban tud akadni a horgunk is. Ezzel ráadásul a nagyobb súlyú fejek is elérhetőek lettek a számunkra.



Hogy kerek legyen a történet, közben azért eltelt jó néhány év, és egyre vékonyabb plasztikok jelentek meg a piacon, amelyek újabb problémákat adtak, amelyre megoldást kellett keresni. A vékony plasztikok ugyanis a hagyományos, "ólomkampós" rögzítésű fejeken azonnal szétnyíltak. ez a plusz ólom nem a súlyt hivatott megnövelni, hanem a plasztik rögzítésére szolgál, ezt csak úgy lehet, megoldani, hogy az ólomfej után a horog szárra is került ólom, illetve egy kampó forma is kialakításra került. A nagyobb vaskosabb plasztikok esetében még éppen csak működtek, de a vékony csalikat erre képtelenség felrakni. Erre szerencsére már adott volt a megoldás, bár a jig fej elkészítése sokkal munkaigényesebb, de megéri a pluszt, hiszen a pici kampó ami a horogszár mellé került, már szinte észrevétlen, mégis teszi a dolgát, vagyis tökéletesen rögzíti a vékonyabb csalikat is a horogszáron.



Nos, szerintem nem véletlenül lett Legend Jig a neve, hiszen rengeteg tapasztalat és munka van az elkészülésében. Természetesen a végső termék megjelenése előtt már átesett rengeteg próbán a horog, és bizton mondhatom, hogy nálam bizonyított. Amióta ezt használom, sokkal több kapitális halat tudok a szákba terelni, a lemaradt halam is sokkal kevesebb, nem mellékesen pedig a vékony húsú, mikro szakállú horog minimális sérülést okoz a halaknak.

Írta és fotózta: Lukácsi Béla
Megjelent nyomtatásban: Sikeres Sporthorgász Magazin XVI. évfolyam 11. (2021. novemberi) számában.





További hírek

2022.01.05.

A gumi mindig működik!

A plasztik csalik megjelenése hatalmas fejlődést jelentett a pergető horgászatban. Minden gyártó évről évre megjelenik új formákkal és új színekkel, sőt, már az illatok is szerepet játszanak a tervezésben....

2021.12.08.

Módszerek háborúja

Biztosnak tartom, hogy szinte mindenkinek megfordult már a kérdés a fejében: ha egy ismeretlen vízterületre jutunk el, miként is kezdjük meg a horgászatot, milyen módszert alkalmazzunk? Milyen végszerelék...

2021.10.14.

Őszi Tisza-tó és a ragadozók

Az ősz nem véletlenül a ragadozók évszakja. Ekkor több ok van arra, hogy a pergetők is aktívabbak legyenek. Adódik ez a ragadozók nagyobb étvágyából, ami már a télre való felkészülést is jelenti, illetve...